Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

A Táncsics védelmében

 2008.04.29. 18:35
Elindult egy új, orosházi blog. Gazdája, ki már kommentjeivel is szépítette ezt a blogot, Oroshazer fedőnévre hallgat. Blogja itt található. Érdekes a rózsaszín háttér, nem tudunk viszont belekötni, mivel nem ismerjük a szerző kilétét. Talán felfedheti magát, mint ahogy azt teszik sokan a blogger-társadalomban (már ha beszélhetünk ilyenről).

A mai nap során megjelent egy cikk a hir6.hu-n egykori gimnáziumomról, a Táncsicsról. Tudni kell, hogy nem négy, hanem nyolc évet húztam le ebben az iskolában. Sok embert ismertem meg az évek alatt, számtalan tanár keze alatt megfordultam. Példaként matematikából négy, történelemből három, németből megint csak négy tanárom volt. És ez csak három tárgy. Találkoztam az idősebb generációval és az újakkal is.

Amiért ez a bejegyzés íródik, az a bevezetésben említett blogon megjelent cikk a Táncsicsról. Nagyon kemény kritika volt iskolámról, amivel - igaz csak részben -, de nem tudok egyetérteni.

 A cikk szerzője fájlalja, hogy nincsenek többek között szakkörök, művészet és kultúra. Én is fájlalom. Sokan fájlalják. Az ott tanító tanárok is fájlalják. De egyet nem kellene elfelejteni: a Táncsics évi 20 millió forintból gazdálkodik. 20 millió forintból jó ha lehet fedezni a működési költségeket, illetve a fizetéseket. 20 millió forint nagyon kevés pénz egy ekkora intézmény finanszírozására. Mert vegyük csak sorba mi minden van ebben a gimnáziumban: nyelvi képzés (angol, német), biológia-képzés, humán irányzat, testnevelési tagozat, informatikai irányzat, és még vannak nyolc osztályos képzések. Emellett az iskola kétszintű érettségi miatt vizsgáztató központ, ECDL-Vizsgaközpont. OKJ-s képzésekre akkreditálták az intézményt pár éve, ahonnan egyre több diák kerül ki szakmával a kezében. Csak így felsorolás jelleggel.

 A tanári kart lebecsülni egyenesen gyalázat. Mint említettem, sok tanárral volt már órám középiskolában. Volt időm kitapasztalni, hogy ki hogyan mit s miért. Lehetetlen elfelejteni Hegedűs Zoltán bácsi fizika óráit, amikor tényleg csend volt a teremben, mert annyira be voltunk tojva. Ahogyan nem lehet elfelejteni, Bánkiné Marika néni latin, filozófia és etika óráit is, még ha nem is figyeltünk oda, mert kamasz fejjel az ilyesmi nem érdekelt bennünket. És persze megjártuk a hadak útját Nagy Pál matek óráin is, amikor képes volt egy órán három egyest kiosztani (saját tapasztalat). De ugyanígy nem fogom soha elfelejteni az új generáció tanárait sem. Nagyné Dömötör Márti matek órái felejtehetetlenek számomra, neki köszönhető a matek tudásom nagy része. Mucha János történelem órái amellett, hogy mókásak voltak, igen hasznosnak bizonyultak az emelt szintű érettségin. Hegedűs Marietta biológia órái is maradandóak, mert akik e terület felé orientálódtak, sokat köszönhetnek neki (és imádom Őt a mai napig, még ha a genetika miatt össze is vsztünk néha). Csányi László is viszonylag a fiatalabbik generáció tagja. Lehetetlen azt mondani, hogy ne értene két szakterületéhez, a fizikához és az informatikához. Csak gondolkodjunk el azon, hogy mennyire segítőkész, amikor a Táncsics Napok alkalmával lelkesen ad tanácsokat a harmadikos diákoknak a pártvideó elkészítésében. És akik nem tanítottak: Kiss László tanár Úr, aki már talán a doktoriján is túl van, földrajzból verhetetlen (Blahó tanár urat nem számítva), és nem mellékesen vasúti szakértő. Bánom, hogy nem volt tanárom, még ha a diákok sokszor is panaszkodnak, hogy szigorú.

 Óriási hibát követek el, ha kihagyom a sokak által hülyének titulált Mosolygó Miklóst. A szerző, Oroshazer panaszkodik, hogy nem közvetít értéket az iskola. Ha volt legalább egy óráján is, márpedig szerintem volt, akkor biztosan tudja, hogy mikről van szó az ének órákon. Amellett, hogy énekelnek a diákok, meg zenét hallgatnak, igenis közvetít értékeket. Emlékszem, sokan csak nevettünk az óráin. Ma már bánom, hogy annyiszor belekötöttem a Tanár Úrba. Sejtésem szerint nem csak én gondolom úgy, hogy akkor a 8 év alatt az ének órákon nem csak úgy beszélt össze-vissza. Értékeket próbált közvetíteni, próbálta belénk sulykolni, és teszi ezt reményeim szerint ma is, a gyerekekbe az erkölcsöt, az illemet. Tegye továbbra is ezt.

Mint fentebb említettem, 20 millió forintra rúg az iskola költségvetése. Ez még mindig nem sok, habár a pénz romlik. Nincsenek szakkörök, online újság, kultúra és a többi. Vannak tanárok, akik kultúrát akarnak közvetíteni. Persze, lehet mondani, hogy ez nincs így. Csak az éremnek két oldala van. A diákok, mint fentebb említettem, nem nagyon akarják ezt befogadni. Utóbb bizton beérik az iskolában elmondott "hegyi beszéd".
Szakkörökre pedig nincs pénz. Ha indítanak szakkörökt a tanárok, azt a saját idejükből teszik, és úgy, hogy a diákoknak kellene fizetni. A szülőknek pedig egyre inkább nincs pénzük. Pedig biztos vagyok benne, hogy lenne rá igény. Gondolom, nem egy ember szeretne színjátszó szakkörre járni, vagy netán kézműveskedni. De pénz nélkül nehéz. Nem lehet ráfogni csak úgy az iskolára.
És hogy egy példával éljek. Emlékszem, amikor végzős voltam, nyilván talán Bús Natália tanárnő tartott bizonyos napokon délután spanyolt. Igen, saját erőből indított spanyol nyelvtanfolyamot. Nem tudom, hogy folyik-e még, de remélem, hogy igen. Nagyon népszerű nelv az egyetemeken, főiskolákon. Tehát az az állítás, miszerint az új generációs tanárok semmit sem közvetítenek, hamis.

A szerző panaszkodik, hogy nincs iskolaújság. A helyzet a következő. Már nagyon régóta próbálkoznak a tanárok a suliújság beindításával. Ismét saját emlékeimre hagyatkoznék. Másodikos koromban volt egy összejövetel, ahová kb. tízen mentünk el. Varga László és Vassné Técsy Edit voltak a fő szervezők. A cél egy suliújság és egy sulirádió beindítása volt. Csak aztán ez az egész szépen lassan elhalt. És így van ez már évek óta. Tehát megint csak a gimnáziumi tanárokra fogni azt, hogy nincsenek ilyenek, hiba. Nem csak rajtuk múlik, hanem a diákokon is.

"A legnagyobb összetartás a diákok gimibe való odacsalogatásakor van... Akkor ígérnek színjátszószakkört, Táncsics jelvényt, és csillagos eget, és mit kapunk helyette? Semmi egyebet, csak az Űrbe lótt Anettkát... Igaz, az a csillagok között van..." - Nem tudom, hogy jön ide Anettka, ezt a megfogalmazást nyilván csak a szerző-blogger érti. Táncsics-jelvény a mai napig van, sőt van Táncsics-sál a lányoknak, és Táncsics-nyakkendő a fiúknak. És ez nem hülye dolog. Bármennyire is nagy volt az ellenkezés. Ha másért nem is, arra jó, hogy valamennyire a diáknak legyen egyfajta identitása, hogy én igenis táncsicsista vagyok, és erre büszke vagyok.

"Blahó "design" János Úr felvételi nélkül, párt-utasításra vette fel a tanárokat. Évente 4-5 új tanár, és ez ment évről-évre... elit osztályokat tehetségtelen tanárok, hangemberek, oda nem való alakok kaptak meg, és kapnak meg a mai napig..." (helyesírási hibák korrekciójával) - írja a blogger, Oroshazer. Mindenképpen felmerül a kérdés, hogy honnan van ez az információ. Mert ez is egyfajta magyarázat, csak túlontúl egyszerű és vádaskodó. Nincs évente 4-5 új tanár. Sőt! Egy valamit meg lehet köszönni Blahó János igazgató úrnak: amikor arról volt szó, hogy el kell küldeni az egy szakos, illetve a vidéki tanárokat, azt mondta, hogy nem. És igen, jól tette. Mert olyan tanárok maradtak ott, akikre igenis szükség van. Itt veszem védelembe a cikkben megsértett tanárokat.

"Fiatal MSZP-KISZ székházból tanárrá vedlett hatalom-párti alakik, akik azt hiszik, mert ott vannak, már valakik!" - a tanárok életrajzi adatait nem ismerem. De én egy tanárnál sem tapasztaltam olyat, hogy felvágna azzal, hogy Ő pedig nagyon nagy ember, mert a Táncsicsban taníthat. Felelőtlenség lenne ez a tanárember szájából. A Táncsicsban tanító tanárok nem vágnak fel azzal, mert Táncsicsos tanárok. Amelyik tanár ilyennel felvág, valóban nincs helye a pályán. A tanárnak az a dolga, hogy tanítson, hogy építse a jövő generációjának lelkét, testét. A Táncsicsban - bizton állíthatom - ilyen tanárok dolgoznak.

Attól óva inteném a cikk íróját, hogy Nagyszénáson középiskola indulna. Ismerve a nagyszénási állapotokat, maximum magániskola nyílhatna. Arra meg pénze nincsen a szülőknek, így ezt a lehetőséget kilőhetjük. Az Evangélikus Iskola valóban jön fel. De ez nem baj! Ebben a városban nem csak egy gimnázium van. A városnak az a célja, hogy Táncsicsos embereket adjon a világnak, vagy hogy orosházi embereket adjon a világnak? Szerintem a második. Az iskolák közti verseny pedig jó. Harcoljanak csak a diákokért, minél jobb tanárokkal. A Táncsics még mindig az elit középiskolák egyike. És ez gondolatom szerint még sokáig így is fog maradni.

Ne feledjük el a cikkben szereplő mondatocskát: "...a tehetségét megkérdőjelezhetet Patakfalvi elpicsázása ÁVH-s módszerekkel nem piskóta..." Ez viszont igaz. Erre én is emlékszem tisztán. Már nem emlékszem pontosan, mi volt az ürügy a kirúgására. De sajnos kirúgták, akkor nagyon nagy tehetséget vesztett a könyvtár. De nem csüggedünk, most is két remek könyvtárosa van az iskolának.

És ne feledjük el azokat a fejlesztéseket, amelyek nem is olyan régen mentek végbe. Bővült egy szárnnyal az iskola, a Táncsics Stúdió átadása, az iskola teljes felújítása kívül-belül. És még lehetne sorolni.

Összegzésképpen úgy érzem, hogy amit az említett blogger leírt, csupán indulatból jött. Hiba azt állítani, hogy rossz a tanári kar. Menjen be, üljön be órákra. Lehet, nekem sokszor megengedték, miután végeztem. És tapasztalja meg. A diákság és a tanárokat pedig itt szeretném megvédeni a megalapozatlan támadástól. Ez az iskola jó volt, jó lesz. Sok tényező együttes teljesülése szükséges ehhez. De az Oroshazer által leírt helyzetkép semmi esetre sem helytálló. Amennyiben vannak építő jellegű javaslatai, forduljon mindenképpen igazgató úrhoz, nyitott ember.

Címkék: orosháza táncsics gimnázium

A bejegyzés trackback címe:

http://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr81447561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

barbatrükk 2008.04.29. 19:33:02

"A Táncsics még mindig az elit középiskolák egyike. És ez gondolatom szerint még sokáig így is fog maradni."

Na ezt nem kellett volna.

Amar (törölt) 2008.04.30. 01:57:17

Új post a Én post Ephoszt...
oroshazer.blog.hu/2008/04/30/vedelemre_szorulo_tancsics_gimi_tancsics_mihallyal_szemben

minden XY.blog.hu sablonnál lehet lapozz írást felvinni? Mert látom, nálad meny a móka...
Kell a vasút nekünk?

dobroczkiadam · http://railadam.blog.hu 2008.04.30. 10:21:17

Igen, ez mindenhol működik. Bár Neked nem "Lapozz..." fog megjelenni, hanem szerintem "Tovább...", mert ez már CSS, hogy ezt írtja ki.
Egyébként úgy lehet ezt beállítani, hogy átváltaz Forráskód nézetre, és ahol szeretnéd, hogy ez megjelenjen, beírod a következő tag-et:

Ajánlom a következő oldalt: segitseg.blog.hu

Üdv

dobroczkiadam · http://railadam.blog.hu 2008.04.30. 10:24:11

Aha, hogy nem jeleníti meg. Zsír.
Tehát:
de a more szó előtt nincs szóköz...

dobroczkiadam · http://railadam.blog.hu 2008.04.30. 10:25:12

wáááááááááááá
kacsacsőr nyílik, felkiáltójel, két vonalka, majd "more", két vonalka, kacsacsőr bezár
Vili?

blog mellett 2008.04.30. 11:24:54

A gimi ellen mondom, hogy a blogírnak a stílusa nem tetszik de amit ír teljesen igaz. A gimi nem egy jó hangulatú, színvonalas hely. Már régen nem.

Hajrá Táncsics 2011.04.27. 14:32:20

A 3 egyes a Nagy Pál óráján még hagyján, de amikor egy gyereknek adott egy egyest, majd 5 perc múlva még egyet adott neki (talán hogy nehogy elfelejtse a tanára nevét a további életében) aztán még másoknak is egyet-egyet - engem meg észre se vett aznap - az volt az igazi matek óra.