A hatalmas jólét közepette gondoltam egyet, és nekivágtam a bűnös város pompás, fényekkel teli, de egyben lehangoló, koszos, bűnös utcáinak. A kollégiumtól a Parlament volt a cél. Nem rövid út, de megcsináltam, oda-vissza. Szóval elindultam...

A Váci utcába érve már megcsapott a jólét szaga. Nagyon büdös volt. Olyannyira csípte az orromat és a szememet, hogy alig láttam, mi is folyik ott. De aztán ahogy haladtam, egyre inkább kinyílt a szem, és megláttam az ördögöt. Az ördög ott lapult a tárcákban. Állandóan kibújt, szellemként, jobban mondva dzsinként hajtotta végre gazdája óhaját. Furfangos fickó egyébként az ördög. Mátyás, Szent István, Deák és még egyéb nagy embereket használ álarcul. Felölti magára őket. Emiatt nagyon vigyázni kell vele, mert könnyen megbízhatunk benne.

Tehát én ma láttam magát az ördögöt. Nevetett, hahotázott, és azt mondta: "Te buta magyar, tudhatnád, hogy én uralok már mindent a világon! És úgy befolyásollak Téged, ahogy akarom! Nem tudsz ellenem mit tenni!" Ezt mondta nekem, én megijedtem, elsápadtam. Közben a tömeg a bárokban, éttermekben behódolt a sátánnak. Mindahányszor meglebegtette a sátán hónaljszagát, annyiszor lett urrá az emberen. És mindenközben nagy a jólét, és dübörgünk, mint mindig.

Nem értem azt, hogy egy ilyen helyzetben, hogyan vagyunk képesek szórni a pénzt. Elmegyünk, beülünk, eszünk-iszunk. Mert miért ne. A pucc az kell. Valamivel ki kell lógni a sorból. Elvégre az ember ilyennek született. Hacsak nem tette inkább ilyenné valami...

Mert megvan a gyanúm, hogy az ember van annyira értelmes, és nem hódol be a Gonosznak.
Mindenesetre sétáltam tovább, az ördög ott kullogott a hátam mögött, próbált motoszkálni a gondolataimban. Én persze nem hagytam magam. Nem árultam el neki, hogy mit gondolok róla. Sejtelmes lépteivel követett, sőt néha meg is előzött. Mert mindenhol ott bujkált. Minden egyes helyen, ahol giccs volt és fény. Ott rejtőzik igazán el az ördög, a legjobb menedékhely. És ott tud legkönnyebben lecsapni áldozatára. Az áldozat pedig, ha nem vigyáz, akkor a Gonosz hatalmába keríti.

Ahogy sétáltam tovább, áttértem a Duna-partra. Sétáltam a Duna mentén, és láttam Budát. Buda nagyon szép hely. Tele van örömmel, mosollyal, játékkal és történelemmel. Azzal a történelemmel, amit még megőriztünk. Mesélnek a Vár falai, ordít a Mátyás-templom. És aki figyel, az meghallja. Ezek a hangok olyan hangok, amit minden magyar embernek meg kell hallania. A Vár azt skandálja, hogy vigyázzatok magyarok, mert nagy a veszély. A Mátyás-templom közli velünk, hogy elhagytuk Istenünket. És egyéb hasonló gondolatokat sugallnak felénk. Éjszaka különösen jól kivehetőek ezek a hangok. Azért is, mert csodás fényben úszik olyankor a régmúlt. Aki visszaköszön ránk. Mi meg jórészt csak legyintünk rá. Már ha meghalljuk. De nem elég hallani, meg is kell érteni. Az értelem a legfontosabb, az ész, a gondolat...

Továbbmenve a parton közeledtem a Kossuth tér felé. És odaértem. Megdöbbenésemre ismét kordont kellett látnom. A fene nagy demokráciában ismét lezárták az "ország Fő terét". De kedvesek voltak. Az épület előtti betonos részt szabadon hagyták, illetve egy kis résnyi helyet hagytak azoknak, akik le akarnak ülni a parkban. Álltam a betonon, és néztem az Ország házát. Elmélkedtem. Oly sok mindent megélt épületet láttam magam előtt. A Parlament is elkezdett hozzám beszélni. Régi, ócska rádióként mutatta be nekem a történelmet. Szólt, sistergett, de érthető volt. Hallottam Kossuthot, Tiszát, Károlyit, Nagy Imrét. Kádárt, Rákosit, Szálasit. Horthy is szólt. Hányattatott sorsú épület ez. Sok jót mesélt, de sok rosszat is. Vegyes történelmet, de ez így természetes. Hogy nézne már az ki, hogyha csak szépet hallanánk. Na ugye!

Majd fogtam magam, és leültem a parkban egy padra. Kényelembe helyeztem magam, és ismét nézni kezdtem az istennőként mutatkozó Parlamentet. Parancsolni akart. És én megfogadtam az utasítást, elvégre biztosan igaza van. Lehet, naivitás, de mégiscsak engedelmeskedtem neki. Azt mondta nekem ez az Istennő, hogy amíg lehet, tartsak ki. És biztassak mindenkit kitartásra, mert ha nem, akkor Ő maga fog eltűnni a történelem süllyesztőjében. Én pedig azt mondtam Neki, rendben. Nemes feladat ez. A Parlament épülete erőt adott ahhoz, hogy tovább folytassam. És mindenkinek ezt tudom tanácsolni, hogy a fene nagy demokráciának álcázott új diktatúrában is tartson ki...

Új diktatúra, mondom én. Persze! Az új diktatúrát a pénz uralja. A pénz, aki maga az ördög, a Gonosz, a Sátán. A legveszélyesebb fajta. Demokráciát diktál, közben pedig dönt mindenről. Ha kell, életekről dönt. Nincs hadserege, tankja, fegyvere. Mert Ő maga a fegyver. Bármikor támadhat, bármikor ölhet. Veszélyes vele szembeszállni, mert ha valaki megteszi, hát jaj neki. Ezért inkább vigyázzunk! Vagy éppenséggel próbáljunk meg erősebbek lenni nála. Ha megy! Ugyanis igen nehéz megküzdeni a gonoszok gonoszával.

Végül hazamentem. És leültem megírni ezt a bejegyzést. Hogy leleplezzem az ördögöt, és hogy hirdessem azt, amire megkértek. Ha nem figyelünk oda, győzni fog a Gonosz, a pénz, és az Istennő szemein könnycseppek fognak kicsordulni, mert látni fogja a táblát: MINDEN ELADÓ! Aztán már csak egy bizonyos papírt fog kapni, ahogy minden magyar: "Kedves Magyarok! Hamarosan el kell hagynotok országotokat, mert itt már semmi sem a tiétek! Adott határidőig hagyjátok el országotokat!". Meg fog érkezni a kilakoltatási végzés. Már ha hagyjuk...

NE HAGYJUK!!!

Címkék: politika történelem pénz elkúrtad

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr77247445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adácsi Judit 2007.12.21. 09:36:33

Nagyon tetszett!!!
Örülök neki hogy még akadnak a világban értékes fiatalok:)

Üdv, hosszú levelet nem írok ugyis itt laksz szinte mellettem:)