Az okok...

 2007.10.06. 14:35

Nyilatkozat

Az elmúlt időszakokban, amióta alelnök lettem a Fidelitas orosházi csoportjában, valami megváltozott. Megváltozott a légkör a szervezetben. Megváltozott az Elnökség hozzáállása sok kérdésben. De egy valami mindig megmaradt. Lássuk, mi lehet ez a valami!

Amikor 2003-ban tagja letten a szervezetnek, nagy reményeket fűztem ahhoz, hogy akkori ellenzékiként tehetek majd valamit a város ifjúságáért. Hittem abban, hogy lesznek munkák, amelynek a haszna nem mérhető pénzben, költségekben. Hanem büszkeségben, tettekben, emlékekben.

Sokáig hittem, bíztam abban, hogy tényleg fog végre történni valami. Ez a Nyilatkozat a tanúja annak, hogy a bizalom, a hit mit sem ért. 2003 óta négy év alatt sajnos alig tudtunk lerakni valamit az asztalra. A kötelező jellegű, úgymond protokolláris dolgainkat elvégeztük, mint március 14-i és október 22-i koszorúzások. Szerveztünk Polgári Bált.

Tehát amit kihozhattunk volna a csoportból, bőven nem tettük meg. Sokkal több van, volt ebben a csoportban, mint amit megtettünk.

Aztán eljött az idei év. 2007 májusában átalakult minden. Új Elnökséget választottunk. Kilenc fős Elnökséggel indult meg az új ciklus munkája. Immár alelnökként kezdhettem el a munkámat. Ha lett volna munka. Nem tartom munkának azt, hogyha valamit kitalálunk, elkezdjük, lefektetjük az alapokat, hogy hogyan is kellene elvégezni, utána pedig senki sem teszi a dolgát rendben, avagy el sem végzi.

A csoport hibát hibára halmozott. Ha az Orosházi Fidelitas ki akar lépni a névtelenség homályából, akkor le kell vonni a személyi konzekvenciákat. Ha ez nem történik meg, akkor az orosházi csoport szép lassan el fog tűnni. Én levontam a személyi konzekvenciákat, emiatt jutottam arra a döntésre, amire.

Nem tartok egy szervezetet sem hitelesnek addig, amíg nincs eredménye. Tagadhatatlan, hogy országos szinten vannak elismerésre méltó cselekedetek. Itt szeretném kiemelni Koszorús László, országos alelnököt. Mintapélda lehet bármelyik csoportnak arra, hogy mit is jelent egy ilyen kvalitású szervezetben.

Végezetül a fent említett valamire térnék rá egy pillanat erejéig. A valami, ami megmaradt, az a személyi konzekvenciák levonásának elmaradása és az, hogy gyakorlatilag az orosházi szervezet csak papíron létezik, gyakorlatban nem.

Ezek miatt a mai napon az Alapszabály 6.§-nak 1. bekezdésének b) pontja alapján lemondok az alelnöki posztról, és kilépek a Fidelitasból.

Kelt: Orosháza, 2007. október 6.

Dobroczki Ádám

 

Címkék: fidelitas

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr62247449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.