2007. október 22.

 2007.10.23. 14:21

Kedves Naplóm! Kedves Olvasó!

Tegnap tüntetés volt. Tegnap zavargások voltak. Tegnap megáztam. Tegnap tapasztaltam. Tegnap láttam, hallottam, éreztem. Tegnap felemás érzelmekkel tértem haza.

2007. október 22-én 17.00-kor elkezdődött a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) kormányellenes demonstrációja a Szabadság téren. Én már 15:30 körül megérkeztem a térre, nézelődtem, fotózgattam. Az emberek beszélgettek, békés volt minden. Egyre többen lettek a tüntetők. Becslésem szerint a program kezdetekor már kétezer ember lehetett a téren. Öröm volt látni ennyi nemzeti színű és Árpád-sávos lobogót.

A műsor Tomcat (Polgár Tamás) Bombagyár c. rádióműsorával kezdődött. Érdekes volt. És egyben azért néhol vicces is. Heti Hetes-jellegű volt az egész, ugyanis híreket olvastak be, amiket ők kommentáltak. A vicces része a dolognak Pokolgép volt. Egy kis összepakolt robot-valami is kommentálta a híreket. Leginkább olyan mondatokat nyögött ki a kis szerkezet, amiktől illik elhatárolódni - gondolom, érti mindenki, hogy miről beszélek. Fél órás kis összeállítás volt.

Ezek után a MÖM elnöke, Dr. Kakuk Attila lépett a színpadra egy kis beszéddel. Ezek után érkezett meg Vona Gábor, a Jobbik és egyben a Magyar Gárda Alapítvány elnöke. Majd megérkezett a Romantikus Erőszak nevű zenekar, akik pár dal erejéig egy jó kis rock-bulit tartottak. Megjegyzem, nekem tetszett a zenéjük. Ismét Kakuk Attila érkezett, aki feltolmácsolta a Titkolt Ellenállás nevű zenekart. Na ez már kevésbé volt színvonalas, de a téren lévő skinhead-jellegű figurák erre is rendesen buliztak. Természetesen a maguk mentalitásában, az ún. pogozást mutatták be nekünk. Jót mulattam, amikor az előttem álló két 14 évesnek látszó lány is rákezdett erre a sajátos "táncra".

A zenekarok után pedig Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke mondott beszédet. Egy zászlóval érkezett, ami nekem speciel tetszett. A beszédében volt némi kivágnivaló (karvalytőke), de alapvetően volt a mondandójában igazság. A YouTube-ra felraktam egy részletet a beszédéből. Ide azért nem raktam fel, mert a blog tisztaságát nem szeretném bemocskolni, ugyanis a közönség egyes tagjainak érdekes megnyilvánulásai voltak. A linket viszont megadom: http://www.youtube.com/watch?v=wc_2BSiYQ_E . Fogyassza egészséggel, zsidó vallású olvasóknak nem ajánlom.


Kicsit elmosódott kép a Toroczkai-beszédről (gyenge fényképező...)

Toroczkai László majd bejelentette: a lakhelyelhagyási tilalom ellenére Budaházy György ott van, és egyből fel is hívta a színpadra. Erről is készült egy kis videó, valamivel hosszabb. A címe itt van: http://www.youtube.com/watch?v=xxyUJjQ-e2w . Szintén erősebb idegzetűeknek, mert itt-ott sípolásra szorulna a videó. Ezek után mindketten arra buzdították a tömeget, hogy a tiltás ellenére menjenek az Operaházhoz.
(Aki nem ismerné a történetet: Toroczkai a törvény szerint 72 órával a rendezvény előtt bejelentette, hogy a Szabadság térről a Vértanúk tere-Aulich Lajos utca-Nagymező utca útirányon meg szeretné közelíteni az Operaházat demonstráció céljából. Erre először a BRFK megadta az engedélyt, majd vasárnap este határozatot hozott arról, hogy nem engedélyezi a vonulásos demonstrációt, mert nem biztosítható a közlekedés másféle módon. Erről viszont Toroczkai nem kapott semmiféle papírt, így Ő az eredeti engedéllyel a zsebében úgy gondolta, hogy vonulhat. Joghézag-effektus. Egyébként ez elég érdekes több okból: 1. először engedélyezik, utána meg betiltják - hogyan dolgoznak ezek? 2. ha lezárják fletó miatt az Opera környékét hermetikusan, egyfajta kijárási tilalmat bevezetve ezzel, az nem akadályozza a közlekedést? És még sorolhatnám az érdekes dolgokat, de inkább az Olvasóra bízom.)

Toroczkai a tömegbe vetette magát a színpadról, és elindult egyedül az Operaház felé. A tömegnek nem kellett sok, ment vele. A Nagymező utcáig minden probléma nélkül vonultunk (igen, én is ott voltam, de nem balhézni, hanem dokumentálni az eseményeket). Viszont ott már rendőrsorfal várta a tüntető tömeget. A törvény szerint a rendőrség felszólította az embereket, hogy oszoljanak el, különben beavatkoznak (megjegyzem, néha udvariasan "Hölgyeim és Uraim!"-mal indította mondandóját a megafonba beszélő rendőr). A harmadik felszólítás ellenére sem távozott senki a helyszínről, ezért megkezdődött a tömegoszlatás. Valami állat egyébként - nem tudom, milyen okból kifolyólag - tűzijátékot repített a magasba. Szép volt tényleg, csak nem értem, hogy miért. Majd 19:40 magasságában eldurrant az első könnygáz-gránát. Jött még egy, szerencsére olyan távol vlt tőlem, mint ide Lacháza, így nem szagolhattam bele a kellemes aromába. De ekkor én biztonságomat féltve inkább távoztam a Teréz körút felé.

A Nyugati téren kötöttem ki, gondoltam elindulok hazafelé a kollégiumba. Jött is a villamos, beszálltam. Az Oktogonig sem jutottunk el, mivel a rendőrség az egészet lezárta, nem engedte tovább a villamosokat egyik irányból sem. Kénytelenek voltunk mi utasok leszállni a villamosról (egyébként a HírTV-n, amikor Krakkó Ákos jelentkezett be élő képekkel, pont akkor állították meg a villamosomat, de szerencsére nem voltam most benne semmilyen médiában - reményeim szerint nem is leszek. Nem úgy mint tavaly a Magyar Nemzetben...).

Elindultam gyalog, de akkor láttam, hogy valami van a környéken. Félretéve minden aprócska félelmemet, elindultam az Opera felé a Andrássy úton. Csomó rendőrautó, rendőr, REBISZ-es. Tüntető egy szál sem. Mire odaértem a kordonhoz, amivel lezárták a területet, akkorra lett ott kb. 10-15 ember. Sokáig álltam ott, beszélgettem emberekkel erről-arról. Aztán odamentünk páran a Köztársasági Őrezred egyik emberéhez, aki azt felügyelte, hogy ne lehessen csak úgy ki-be mászkálni a kordonon innen és túl. Egy hölgy elkezdett vele beszélgetni. Ebből a beszélgetésből - hála az MP3-lejátszónak, hogy van benne diktafon-funkció is - rögzíteni tudtam, hamarosan felteszem majd ide.

Ezek után még beszélgettem, álltunk, tanakodtunk. Véget ért az Operában a rendezvénynek, elindultak a külföldi országok delegációi, a meghívott vendégek, és gondolom fletó is. Sokan füytültek, dudáltak rájuk. Majd erős füstszagot kezdtünk el érezni, és ordításokat hallani...

Elindultunk a Nagymező utcába, ahol már csak az összecsapásoknak a maradványait láthattuk. Ahogy haladtunk, felborított autókat láttam. Meg voltam döbbenve, mert én csak hallomásból értesültem a helyzet súlyosságáról. Mégis súlyos volt. Haladtunk tovább, egyszer csak csomó rendőrautó, rabszállítú autó. Falnál pár ember, köztük egy nő és Tomcat. Akivel haladtam (egy 50 év körüli hölgy), odament a lányhoz, mert összeesett. Ahogy felállította, a rendőrök betették az összeesett lányt a rabszállítóba. A dolog pikantériája, hogy akiket a falhoz állítottak, azokat nem akkor, hanem kb. 1-2 órával előtte fegyelmeztek meg. Ergo olyan régóta álltak egy helyben az esőben. Nem csodálom, hogy a lány összeesett.

Végül a nagy esőben elindultam haza, és véget ért az este. Durvább volt, mint tavaly. Tavaly nem voltak kocsiborítások, gyújtogatások, kirakatbetörések. Ez jelzi mindazt, hogy az emberek radikalizálódnak. Ahogy nő az elnyomás, a szegénység, úgy nő együtt a radikalizmus. Kérdés: lineárisan vagy exponenciálisan? Majd kiderül...

Mindenesetre számítani lehet ma is balhékra, ebben biztos vagyok. Igyekszem a mai eseményeket is dokumentálni, remélhetőleg minél több képet és videót tudok majd készíteni. Sajnos a délelőtti eseményekről lemaradtam, de most eltávozom. Irány az Astoria, és imádkozzunk, hogy ne tolják rá megint a rendőrök a tüntetőket a Fidesz rendezvényére.

Elmentem...

 

Címkék: budaházy tüntetés zavargások toroczkai magyar önvédelem elkúrtad október 23. gyucsány

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr60247462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.