Köszönjük a két droidnak!

 2007.11.20. 14:34

Bizony-bizony. Ismét érvényesült a forgatókönyv. Mint anno a kórháznál. Hogy kikről és miről is van szó? Lássuk hát...

Mai hír, amit nem tudtam szó nélkül hagyni:

"...

A Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza-vonallal kapcsolatban Szirbik Imre, Szentes polgármestere elmondta: akkor lesz nyugodt, ha december 9-én is végiggördül a vasútállomáson a járat. Ezt követően viszont alaposan át kell gondolni a regionális működtetés lehetőségét.

Békésben három vonal menekült meg

Mégsem szűnik meg a személyszállítás három vasúti szárnyvonalon Békésben – írta a Békés Megyei Hírlap. Négy szocialista párti országgyűlési képviselő, Karsai József, Veress József, Varga Zoltán és Fetser János ugyanis erről állapodott meg hétfőn Felsmann Balázzsal, a közlekedési tárca szakállamtitkárával.

Mint Fetser János elmondta, megmarad az Orosháza–Szentes-, a Mezőhegyes–Orosháza–Szarvas- és az Újszeged–Battonya-szárnyvonal. A képviselők azzal érveltek, hogy az egész térséget érintő, komplex gazdaságélénkítő törekvéseik vannak, ugyanakkor hangsúlyozták: át kell tekinteni a teljes közlekedési struktúrát a térségben. Fetser János szerint célszerű felülvizsgálni a menetrendeket is, mert azok a munkahelyek, az iskolák és az egészségügyi intézmények elérését is befolyásolják. "

A 147. sz. vonalhoz (Orosháza-Szentes-Kiskunfélegyháza) semmi köze a két emberkének. Viszont a 125. sz. vonalhoz igen is sok. Hogy miért is hasonlítgatom a történetet egy másikkal? Hát elmondom, ha érdekli...

Tavaly, amikor beindult még Molnár Lajos alatt a nagy kórházbezárási hullám, a kórházak átalakítása, a súlyponti kórházak átalakítása, akkor az orosházi kórház igen nagy veszélybe került. Sokáig ment a huzavona, tüntetések voltak Orosházán a kórház megmentése érdekében. Aztán csak előállt Fetser János MSZP-s országgyűlési képviselő (Orosháza, 6. sz. választókerület, egyéni mandátum) a semmiből, és bejelentette, hogy megmarad a kórház, mindenki megnyugodhat, mert Ő megtett mindent a kórház érdekében.

Hogy is mondjam? Amolyan politikusi viselkedés, amikor a népszerűség lent van a béka segge alatt. A nagy semmiből előjövök a választópolgárok elé, és verem a mellem, mert mekkora lobbista vagyok. A probléma az, hogy az érintett úriember (egyébként a szomszédom) minden, csak nem egy marha nagy lobbista. Szimplán csak pártkáder, és továbbra is arra hajt, hogy visszakerüljön abba a polgármesteri székbe, amit tavaly októberben elvesztett. Én bőven beérném a képviselői fizetésemmel is, de hát ki mint veti ágyát...

A forgatókönyv nagyjából ebben az esetben is megegyezik. Tüntet már mindenki, aki csak tud, hogy ne zárják be a vonalakat, egyedül a térség szocialista képviselői nem. Ugye, Fetser János és Varga Zoltán urak. És ismét jönnek a nagy sötétségből, és bejelentik, hogy azok a tárgyalások, amiket lefolytattak a GKM-mel, sikeresnek bizonyultak, és nem zárják be az érintett 125. sz. vasútvonalat (Mezőhegyes-Orosháza-Mezőtúr). Kérdem én, hogy miféle tárgyalásokat folytatott a két úriember a GKM-mel? Miért nem lehetett hallani semmit helyben ezekről a tárgyalásokról? Ha mégis folytak tárgyalások, miért nem tájékoztatták a közvéleményt folyamatosan arról, hogy hol tartanak? Ilyen kis apró kérdések vetődnek bennem fel elsőre...

Mindenesetre vigadjunk: megmaradnak a vonalaink. Leszámítva, hogy a nyakamat rá, hogy ez MEGINT egy előre lejátszott dolog volt. Most biztos sok bizonytalan szoci szavazó erősödött meg újra hitében, hogy ezek azért csak jó emberek, csak értünk dolgoznak. Hát kedves szoci szavazók, ezt gyorsan felejtsék el. Ha másért nem is, akkor azért, mert biztos vagyok benne, hogy ők is látják: a Parlamentben az említett úriemberek is droidként szavaztak meg mindent, amiért a lakosság most igen nagy slamasztikában van. Csak ennyit vegyenek észre...

Címkék: máv vasút orosháza mellékvonal bezárás

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr76247480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.