Bizalom - kinek, kitől, hogyan?

 2008.03.01. 02:27
Ma nem csak a hir6.hu-tól, hanem a beol.hu-tól is fogok idézni. Ugyanis ma két igen érdekes hír jött ki a helyi sajtó szócsövén.

Bizalom megvonás, per-álper, jobboldal szétverése, összebújás. És hol a költségvetés? 

Adieu Bizalom Úr!


Hogy is történhetett ez? Történt, hogy a botránysorozat kezdetén Gyopárosfürdő ügyében nem értett egyet a polgári frakció és a polgármester. Ebből gyönyörűen a polgármester jött ki rosszul, a Fidesz és az MSZP pedig jól. A Fidesz azért, mert az ő akarata érvényesült, az MSZP pedig azért, mert nem volt közvetlen résztvevője a polgári harcnak. Politikai tőkét ebből viszont az MSZP tudott többet kovácsolni.

Ezután itt van most a költségvetés ügye. Jelentem, továbbra sincs költségvetése a városnak. Hogy miért is aggályos ez? Törvény szerint minden év március 15-éig a megyei közigazgatási hivatalnak el kell küldeni a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletet, különben nincs állami normatíva, illetve a képviselőtestület feloszlatható.
Március 15-ig 15 nap van...

A költségvetést olyan indokokkal nem fogadta el a testület, mint kevés a pályázatokon a hangsúly, alultervezettek bizonyos dologi kiadások. Meglepő módon több Fidesz-tag tartózkodott, vagy nemmel szavazott a benyújtott tervezetre. Az ellenzéki MSZP természetszerűleg nemmel voksolt. Az első érdekesség ez volt...

Ezt követte egy bizonyos levél, melyben a polgármester a tartózkodókat és a nemmel szavazókat megkérte, hogy küldék el Neki módosító javaslataikat, hogy kialakuljon a konszenzus. Ez azonban nem következett be, hanem pár nappal a testületi ülés után Dancsó József alpolgármester előállt egy konkrét rendelettervezettel, amelyet át is nyújtott a polgármesternek. Grátiszként közölte azt is Németh Bélával, hogy a Fidesz-frakció megvonja Tőle a bizalmat. A beol írja:
Dr. Dancsó József alpolgármester csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy egy alapos egyeztetés után, új filozófiájú, sokkal feszesebb, átláthatóbb költségvetési tervezetet tettek le Németh Béla asztalára. Olyat, amivel a szavazati többség is megteremthető. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a szocialistákkal egyetértésben, nem a jobb- és a baloldalnak, hanem a város polgárainak készült a tervezet.
Ebből bizony az következik, hogy a Fidesz és az MSZP vezetői együtt dolgozták ki a tervezetet. Amivel alapvetően nincs gond, öröm a konszenzus.
No de vegyük ezt nagyító alá, ugyanis a második érdekesség pont az, hogy együtt dolgozta ki a rendeletet a két ellenfél...

Ha egy kalap alá vesszük azt, hogy a Fidesz-frakció megvonja a bizalmat a polgármestertől, azt, hogy az MSZP-vel közösen dolgozott ki egy költségvetési rendelettervet, azt, hogy a fürdő ügyében is javarészt konszenzus volt a két párt között, furcsa dolgokra lehet következtetni.

Többek szerint, és szerintem is a következő forgatókönyv fog lejászódni a városban:
Március 12-én elfogadják a város költségvetését, ezután lehet folytatni a munkát, mintha mi sem történt volna. Erre szintén az alpolgármester nyilatkozata utal (beol):
Reményének adott hangot, mondván, mostantól sokkal nyugodtabb időszak következhet. A józan ész és a politikai erők kihasználásának az ideje jön el.
Mindezek után újabb viták törnek a felszínre, amelyből ismét a két legnagyobb erő fog profitálni, melynek végeredménye a polgármester lemondása lesz. Ezután új választásokat fognak kiírni, amelynek a végeredményét legfeljebb az égiek ismerhetik. Szerény gondolatom szerint ezen a Fidesz nem nyerhet. Ne feledje el senki sem: a mai napig nem tudott egyszer sem a Fidesz olyan jelöltet állítani, akit az emberek a polgármesteri székbe ültettek volna. Az MDF nem képvisel komoly politikai erőt a városban. Az SZDSZ még annyit sem. Marad a negyedik...
Hogy miért is csinálja a két nagy párt ezt az egészet? Mindenkinek a fantáziájára bízom egy olyan szituációban, amikor nagy pályázati pénzekről van szó balliberális kormány mellett...

Pereskedés
"Tegnap a terv átadásakor Dancsó úr közölte velem, hogy a Fidesz tagok megvonták tőlem a bizalmat, Molnár úr pedig jelezte, hogy előkészület alatt van az ellenem indítandó per anyaga. Hogy ez miről szól, nem tudom, de vélhetően a felnőtt korom betöltésével kezdődően kutatnak a múltamban. Semmit nem fognak találni, hiszen tudom milyen elvek alapján éltem és élek. Azonban arra tökéletesen jó lesz a per, hogy további pressziót gyakoroljanak rám, és lejárassanak. Állok elébe, vállalom. Nem örömmel, de nincs más lehetőségem."
Németh Béla nyilatkozata a fenti. Ha ez igaz, akkor tényleg nagy bajban van az önkormányzat. Ha egy ilyen kaotikus helyzetben, mint a költségvetés nélküli város helyzete, ez a legfontosabb...
Egyes források szerint valóban történtek olyan esetek egyes frakcióüléseken, ami minősíthetetlen egy polgármestertől. De vegyük észre: ha Molnár Béla alpolgármester valóban perelni akarja a polgármestert pl. becsületsértésért, az nem más célt szolgál, csakis a fent leírt forgatókönyv megvalósítását.
Ami még fontos: Felelős politikus az olyan, aki képes ilyen helyzetben arról vitázni, hogy ki miért néz vagy nem néz a másik szemébe? Ugyanis ilyenre is volt példa...


Szerény vélemény

És most álljon itt az én szerény véleményem.
Ismerek bizonyos történeteket polgári frakcióülésekről. Ismerem azokat a szituációkat, amikben a polgármester többször minősíthetetlenül viselkedett. Németh Bélának azt kellene felfognia, hogy a Fidesznek köszönhetően ül ott most, ahol. Valóban többször is látható volt, hogy néhány ügyet önkényes módon akart megoldani, ami nem feltétlen hoz sok jót egy demokratikus intézménybe, amit önkormányzatnak hívunk.
Ellenben az éremnek két oldala van. A Fidesz reakciói különlegesek. Ha szimplán politikusi ésszel gondolkodom, akkor az oldalamat összetartom, mintsem szétverem. Ugyanis a Fidesz Orosházán ezt teszi. Hogy ennek mi értelme van? Két végletet látok a háttérben:
  1. saját embert beültetni a polgármesteri székbe
  2. közös mutyi a pályázati pénzekkel az MSZP-vel karöltve
Hogy ebből melyik lehet az igaz? Ki fog derülni... Mindenesetre az egyébként is ezer sebből vérző jobboldalt gyönyörűen verik szét a Fideszes képviselők. Akármennyire is a saját akaratukat is akarják érvényesíteni, csak maguk alatt vágják a fát, ami hamarosan nagyot fog reccsenni...
Csak vegyék észre magukat: Önökkel van tele az összes megyei sajtóorgánum. Azzal, hogy Önök körül botrány van. Az Önök szemszögéből semmi jót sem fognak ezzel a magatartással elérni. Az Önök politikai ellenfelének szemszögéből pedig csodálatos, amit tesznek.
És akkor felteszem a kérdést: kiben bízhat a város polgára? A helyi jobboldalt szétverő Fideszben? Az egész országot telehazudó MSZP-ben? A törpényi SZDSZ-ben? Vagy a mindenbe belekötő MDF-ben? Egyre inkább annyit se fognak érni Önök együtt, mint a mai naptól forgalmon kívüli 1 és 2 Ft-os érmék. Csak nehogy egyszer csak Önöket is kivonják a választók a forgalomból...

(És mindeközben Horváth Ágnes a kórházban sétálgat, és néz ki hülyén a fejéből, hogy miért lett el...va a betegszállítás és a mentés szétválasztása...)

Ezek után az Olvasóra bízom, hogy mi lehet a háttérben. Számomra elég egyértelmű... És Önnek? Mondja el, szóljon hozzá!

Ui.: új szavazás az oldalon. A kérdés: Ön szerint Németh Béla le fog mondani? Szavazzon!

Címkék: politika mszp fidesz szdsz mdf orosháza dancsó józsef németh béla

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr21360262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piton 2008.03.01. 13:13:27

Ádám!

Lehet, hogy volt minősíthetetlen viselkedés a frakció ülésen, de ha valaki a szembedbe mondja, hogy bizonyos dolgokról nem tud semmit, holott előző nap egész délután részt vett az egyeztetésen, amin erről volt szó, akkor hamar elfogy az ember türelme. És ez nem egyszeri alkalom, hanem visszatérő jelenség!