Kitartás - egy vacsora kalandja

 2008.03.30. 05:57
Remény Úr beköltözött hozzám. Minden éjjel itt van velem. Nem is csak velem. Veletek is ott van. Remény Úr kedves ember. Segít, mindig ott van, ha baj van. Ha magunk alatt vagyunk.
Remény Úr erős ember. Tartása van, olyan tartása, amelyet megirigyelne minden ember. Talán egykori nagy vezérünknek, Hunyadi Mátyásnak lehetett ilyen tartása. De ha nem is Neki, mindenesetre biztosan van egy olyan magyar ember a történelemben, aki olyan volt, mint Remény Úr.

Szóval Remény Úr beköltözött hozzám. Hozzátok. Most éppen szükség van rá. Nem olyanfajta, aki elfogad pénzt. Ő csak szolgáltat, de nem vár ellenszolgáltatást. Remény Úr mindig azt mondja: "Hagyd Fiam, nem a pénzről van szó. Ez annál több. Segítek, szeretlek Téged. Mert ember vagy."

Remény Úr szerény ember, nem kér, de ha kap, a boldogság árad az arcának minden szegletéből. Ha már nálam vendégeskedik, hát megkínáltam. Mert hát a vendéget illik. Jófajta bort, tokajit tettem a faasztalra. A faasztal új, modern, jobb lenne olyan régi, aminek érződik az illatán, hogy fa. Tokaji szőlőből készült borral kínáltam Remény Urat. Zarándok az Öreg (merthogy már több ezer éve él Ő, és járja a világot), friss ételt kapott. Az igazi tyúkhúsleves illata. Megcsapott mindenkit, aki a környéken járt. Nyitott ablak. Az az igazi karavánútja az illatoknak.

Kanalazta a forró levest. Mivel igen Öreg, elég bölcs és tapasztalt is. Tudta, hogy kell fújni a levest, ezért egyszer égette meg a nyelvét, nem úgy ahogy én szoktam, mezei halandó. A leves elfogyott.

Remény Úrnak nincs hazája, szegény ember. De a világon a leggazdagabb is. Mert szeretik az emberek Őt, védelmezik, féltik. Vigyáznak rá, ha beteg, gyógyítják. És ami a legszebb, a halálból is vissza tud térni. Lenyűgöző egy teremtény ez a Remény Úr. Ezt csak halkan suttogom Nektek, nehogy meghallja. Éppen várja a főételt. Már érződik is. Igazi magyar ínyencség, pörkölt. Jó zaftosan...

Remény Úr sűrűn jár e hazában, sok embernek van szüksége rá, ilyen lett az elmúlt 160 év során a személyiségünk. Az étel megkezdése előtt dívik itthon a pálinka. Igazi illatos barack. Töltöttem Neki a kis pohárkába, majd magamnak. Egészségünkre. Majd elkezdett falni. Olyan szép volt, ahogy evett. Majszolt. Az átlagember csak elborzadna, milyen gusztustalan. De nekem tetszett, ahogy Remény Úr és a zaftos húsdarabkák eggyé válnak.

Az Öreg végül befejezte estebédjét. Odakint nagy szemekben hull a hó. Hideg van, bent fűt a cserépkályha. Hallatszik, ahogyan parázslik az izzó fa kérge. Nagyon szép hangok ezek, csak Ti nem halljátok meg sosem...

Beültünk a nappaliba a kényelmes karosszékbe. Kényelmesen elhelyezkedett, majd töltöttem a szőlő nemes nedűjéből, a királyok borából, a borok királyából. Vinum regnum, rex vinorum. Az egyik legszebb mondat, mit gyümölcsről lehet kijelenteni. Koccintottunk az Életre, a Hazára, Becsületre.

És elkezdtünk beszélgetni. Remény Úr mindig okkal jön, soha nem szól előre. Egyszer csak ott van a házadban. Hivatlanul. Sokan elküldenék azzal, hogy "Mit akar maga itt, vén tarisznya? Viszlát!". Én nem küldöm el, mert tudom, hogy ki Ő. Érzem. Remény Úr tudja, hogy miért jött. Én is tudom. Aki érzi, hogy ki Ő, mindig tudja. Beszélgetünk...

- Ne add fel, Fiam! - szólt hozzám.
- Nem akarom feladni, de hát szeretem e hazát és e nőt. Olyan nehéz kitartani. - válaszoltam.
- Tudd meg Fiam, a kitartás nem minden. A kitartás nem elég. Tudnod kell szeretni, elfogadni a szeretetet másoktól, és elviselni azt, ha gyűlölnek. Mert tudd, sokan vannak, akik gyűlölnek. Irigyek. De egyet se félj, az irigység mindig a Gonosztól jön. - világosított fel.
- De hisz én szeretek. Szeretem Őt. - reagáltam.
- Ne csak szeresd. Fogadd el olyannak, amilyen, ne akard megváltoztatni.
- Próbálom elfogadni, de hisz olyan bonyolult lélek. Gyönyörű asszony.
- Ha megtanulod elfogadni Őt, akkor bárkit el tudsz majd fogadni.

Eltereltem a témát a nemzet kérdése felé, de előtte ismét töltöttem, mert hát megüresedett a hűs borospohár:
- Remény Úr! Sárba tiporják a nemzetet.
- Fiam, ne figyelj oda. Akiket ma sokan vezérüknek tartanak, azok nem királyok. A királyok kora régen elmúlt. Ha ezt felfogja nemzettársaid nagy része, hát eljöhet a szebb jövő Nálatok!

Megértettem szavait. Remény Úrral még beszélgettünk arról a bizonyos tartásról.
- Hadd köszönjem meg jó tanácsait Remény Úr!
- Fiam, nem fogadhatok el semmit. Isteni vacsora után mostmár csak édes pihenő jöhet, mindaddig, amíg nem fogok hiányozni valaki másnak e világon. Elrejtőzöm, de hirdesd létezésem. Ne higyjék azt az emberek, hogy meghaltam. Ha én egyszer meghalok, nincs visszaút. Csak egy esetben. Ha valaki lemondott rólam, majd végül mégis megtér, és eszébe jutok. Mindannyiszor visszatérek Hozzátok!
- Várunk szeretettel vissza Remény Úr!

És ezután a mondat után legyintett egyet, majd magára kapta kopott, barna zakóját, fejére rakta régi kalapját, és távozott. Úgy éreztem, boldog vagyok. Remény Úr erőt adott.

A poharam megüresedett, hát töltök még egyet a minőségből, és Remény Úrra gondolok, hogy vajon, most merrre járhat, vajon elfelejtették-e már vagy valahol ismét egy jót vacsorál?

Vacsora. Felejtés. Mert hinni elfelejteni sosem szabad, kitartani megtanulni. Mindig minden áron...

Címkék: gondolat publicisztika

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr100402822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kárpáti 2008.03.30. 16:47:20

Ezen jót derültem!
Olyan mintha egy Bayer Zsolt paródia lenne! :D
Annak szántad?