Árpád-sávos ultrapara

 2008.06.10. 21:14
Már nagyon unom. És rajtam kívül szerintem sokan, de hát ki a fenét érdekel. Engem, meg őket. Leginkább. Tudja lassan mindenki, hogy június 4-én a Jobbik orosházi elnöke, Patakfalvi János átadott egy Árpád-sávos zászlót Németh Béla polgármesternek, aki azt át is vette.

Na és akkor mivan? - kérdezhetném. Kérdezem is, úgy bizony. Mert ma kijött a hír, hogy a város szocialista élharcosai bojkottálni fogják a polgármestert, mert az kokettál a szélsőjobbal. Hogy mi ezzel a gond? Nekem semmi, de egyébként meg mégis.

Tehát. Bojkottálják. Na és? Eddig nem próbálták bojkottálni? Ha lenne Orosházán egy szélsőjobbos televízió, vagy hírportál, azt lehetne bojkottálni. De egy polgármestert? Na bumm. Mintha eddig nem lett volna olyan előterjesztése Németh Bélának, amit ne szavaztak volna le. Ha ez a bojkott, akkor jelzem, már ezt teszik egy ideje...

A második, hogy a Jobbik továbbra sem egy szélsőjobboldali párt. Megpróbálkozom elmagyarázni, hogy melyik párt hova sorolja be magát manapság. Vannak ugye a szocik, amelyk szociáldemokratának próbálják magukat beállítani, de az elmúlt két év alatt nem annyira sikerült. Van a fenemód liberális SZDSZ, amely leginkább manapság balliberális, tehát rakjuk őket a balközépbe. Van az MDF, amely egyértelműen jobbközép. És igen, idetartozik még a Fidesz is. Van ez a Jobbik nevű formáció. Ő a jobb kategóriába raknám bele. És igen, hiányzik a szélső szótag, de túléljük. Mert nem szélsőjobboldali: nem akar diktatúrát, nem nyíltan fajgyűlölő, és még sorolhatnám. Történelem gimnáziumi negyedik osztály.

És a legfontosabb, ami egyben a harmadik "probléma"(?). Egy bejegyzett pártról van szó, amely radikális jobboldali nézteket vall. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a radikális és a szélső nem jelenti ugyanazt. Felejtsük el, hogy szinoníma lenne a két szó.

A negyedik. Az Árpád-sáv. Erről csak egy képem van, ami mindent elárul. Be is szúrom, tessék:


Fodor Gábort felejtsük el, koncentráljuk a különbségek feltérképezésére. Aki megtalálta a négy különbséget, írjon mailt a már ismert címre, a megfejtők között Árpád-sávos mákdarálót sorsolok ki. Ezzel ezt a problémát lezárnám, mert unom.

És ami nekem a legnagyobb gondom. Nemrég írtam Fetser telekügyéről, amely felkerült a Korrupédia gyűjteménye közé. Remek időzítés volt a megjelenés. Hogy mi itt a problémám? Jöjjön rá mindenki magától...

És végül a fő problémám: borzasztóan unalmas az, hogy a szocik már csakis ezzel tudnak előrukkolni. Mind országos, mind helyi szinten. Hogy ez mire jó? Arra, hogy a kedves szavazó állampolgár ne figyeljen oda arra, hogy mi a helyzet, hogy továbbra is ott vagyunk abban, amiben nem szeretnék, és még rossz a szaga is. Értitek, ugye!?

Hosszú idő után megszólal a város egykori első embere, jelenlegi egyéni országgyűlési képviselője, és akkor sem arról, hogy mi várható fentről, ami pályázatokkal kapcsolatos, nem. Miért is? Ahelyett, hogy beszámolna, mi folyik a Parlamentben, hogy haladnak azok az ügyek, amelyek Orosháza szempontjából fontosak lehetnek, mit kapunk a képünkbe tőle? Az a fránya Árpád-sáv... És az a szemét Németh Béla, hogy kokettál a szélsőjobb-bal (ez de jól néz ki).

Én inkább arról szeretnék tájékozódni, hogyan állnak Orosháza stratégiailag fontos pályázatai. Van egy Fetserünk a Parlamentben, és van egy Vargánk a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács élén. Majdnem csúnyát írtam, de mégsem. Tényleg az Árpád-sáv a legnagyobb baja ennek a városnak, Urak??? Stílusosan a válasz: ugyan már, kérem...

Utóirat: jegyezzük már meg azt, hogy az Árpád-sáv az kötőjeles!!! Köszi! :)

Címkék: politika orosháza árpád sáv varga zoltán németh béla fetser jános

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr92513709

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kettős mérce 2008.06.11. 07:43:01

Válasz egy index címlapos posztraKedves Dobroczki Ádám, alapvetően cikked felütése helyes és pontos, de van pár dolog, amit szerintem rosszul látsz. És ezt azért írom meg, mert  szerintem mások is rosszul látják ezeket, a dolgokat. Először is a jobb…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.10. 22:20:48

Kedves druszám! :)
jó a cikk...

hogy nekem mi a legnagyobb bajom?

ez: durva.blog.hu/2008/06/10/koszonjuk_emeszpe

és az, hogy erről viszont baromi nagy kuss van... az Árpád-sáv meg megy...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.06.10. 22:34:45

Nem kell pártoktól zászlókat átvenni és nincs gond....
Meg jól mondod, nem nyíltan antiszemita meg fajgyűlölő a Jobbik.... hanem alig burkoltan...
+ legyen neked ez a legnagyobb problémád, mint írtad, azt legyél vele boldog

midrovertalt 2008.06.10. 22:37:39

Kedves Madnezz!

Nem nekem ez a legnagyobb bajom, hanem a helyi, meg az összes szocinak. Nekem az a bajom, hogy ez még mindig megy, és ebből ügyet lehet csinálni.
Vannak ennél nagyobb gondjaim is, hidd el...

Üdv

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.06.10. 22:45:52

Hát, őőő, izé, pont erre gondoltam: "És végül a fő problémám: borzasztóan unalmas az, hogy a szocik már csakis ezzel tudnak előrukkolni."

a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.06.10. 22:48:07

a nyilas az nyilas marad, akárhogy is próbálod fényezni magatokat.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.10. 22:48:34

Madnezz
Most komolyan. Miért nem inkább kormányoznak? Miért kell állandóan fasisztázni? Neked még nem unalmas?

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.10. 22:49:37

a nap húszpontos képe
mutass rá egyre!
ho van itt nyilas? (én speciel vízöntő vagyok)

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.10. 22:53:06

Amúgy meg szerintem most épp nem azt a történelmi pillanatot éljük, amikor is a jobboldalnak kéne szégyenkezni.

Dr Kangörény 2008.06.10. 23:02:26

Na, szerintem meg a jobbik szélsőjobboldali párt. És az én szavam pontosan annyit ér, mint a tiéd.
Egyébként kb. azt művelitek arpád sávos zászlóval, amit az óvodások szoktak. Mivel valakinek nem tetszik, ti csakazértis lóbáljátok, közben meg lehet óbégatni, miszerint nem ez a legfontosabb dolog. Tényleg nem. De az meg sem fordult a fejetekben, hogy mi lenne, ha nem kerülne elő ilyen zászló a gyújtogatók-magyargárdafelvonulás-fideszgyűlés vonalon? Kifognátok a szelet a szocik vitorlájából, nem pampoghatnának a nácik ellen. De természetesen nektek nem ez a fontos, hanem az, hogy legyen okotok méginkább gyűlölni a szocikat. Egy hajszállal sem vagytok jobbak náluk.

Nils H. (törölt) 2008.06.10. 23:09:15

Na most a fenti bal oldalon található ábrát hasonlítsd kérlek össze a Gárda társzervezetének vagy mi a rákjának a karszalagjával, aztán gondolkozz el, hogy mihez minek mi köze.
De mondjuk nem is kell, látod te a dolgokat:
"nem nyíltan fajgyűlölő"
Valóban nem nyíltan, hanem burkoltan. Most örüljünk???

Tovább fogalmakkal tisztába... SZDSZ ballib?? MERT? Ezt a neolib maszlagot te balnak hívod? Még írtad is hogy az emeszpének nem sikerült bal lenni. Akkor a szadesznek mitől is? Majd most esetleg az lesz, az lehet...

DT 2008.06.10. 23:23:26

rég jártam erre, és ehhez most én is hozzászólok: Nils H-val kell, hogy egyetértsek

nem rossz a cikked, de:

1) SZDSZ nem ballib szerintem sem, ez tőled fájt
2) a jobbik nem nyíltan, hanem burkoltan fajgyűlölő. bár véleményem szerint elég gyakran nyíltan is. erről ennyit
3) Gárda. hm. Gárda. én személy szerint utálom őket. kár hogy ilyenek rontják a jobboldal hitelét

viszont teljesen jogos, hogy miért kell a zászlóátadásból ügyet csinálni? vagy pontosabban miért ilyet? aki olyan primitív, hogy emögé a fasiszta veszélyt vizionálja, azt még vitapartnernek sem tudom tekinteni olyan alacsony szinten van.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.06.10. 23:26:07

A poszt 10-pontos.
A hozzászólók már kevésbé. Főleg kangörény írt ordas hülyeséget, aki szerint inkább mindenkinek kussolnia kéne a jobboldalon, hogy kifogja a szelet a szocik vitorlájából. Ez a baja a Fidesznek különben, hogy mindig a másik oldalhoz képest akarja meghatározni önmagát, és azt figyeli, hogy a túloldalon, mi PC. Ahelyett, hogy a saját oldalával törődne.
És ezért sokkal jobb a Jobbik, mert ők meg leszarják a sok "liberális" idiótát, és teszik, amit tenni kell.

klackner 2008.06.10. 23:36:25

Márpedig, Metal Warrior, az árpádsávos zászlóval a jobboldal nem tesz mást, mint a szocikhoz képest határozza meg magát.
A rendszerváltás után egészen a 2006 őszi tüntetésekig az áérpádsávos zászlót csak nácik használták. Aztán 2006 őszén a Gyurcsány-ellenes tüntetésekre bekeveredett néhány náci, amit a szocik kihasználtak. Erre a Fidesz a legostobább választ adta, elkezdte magyarázni az árpádsávos zászlót. Aminek a vége az lett, hogy a 2007-es március 15-e is tele volt ezekkel, pedig március 15-én ezt lengetni, szinte ünnepgyalázás.

Egyébként mi a fenét is jelképez ma az Árpád-sávos zászló?

NTLN 2008.06.10. 23:55:51

Annyira primitív ez a zászlómagyarázkodás. Ti is tudjátok, mi is tudjuk, miért lengetitek, csak nincs gerincetek bevallani.

Mennyé teszkóba, vidd a zászlódat.

Tehéntőgy 2008.06.11. 00:10:31

A Jobbik valóban nem nyíltan fajgyűlölő. Sunnyogva és lapítva az.
A debil maszop meg persze hogy kapaszkodik minden szalmaszálba, de ez afféle magas labda, amit hülyék lennének nem leütni.
Amúgy meg a szélsőjobboldaliságnak nem kritériuma a modern fajelmélet megléte, sőt feltétlenül még a diktatúrára való törekvés sem. A falangizmusnak, a boulangerizmusnak, az orosz feketeszázaknak, Kolcsaknak, Drumontnak, sőt eleinte az olasz fasizmusnak sem volt integráns része valamiféle kidolgozott fajelmélet, vagy Istóczy Győző Monarchia-kori Antiszemita Pártjának sem volt fajelmélete, egyszerűen soviniszták és antiszemiták voltak. Sőt, a bonapartizmus is szélsőjobboldali ideológia (mármint a 19. század végén létrejött modern változata), pedig nincs köze a fajelméletekhez. Rivera, Salazar, Franco, Trujillo, Pinochet, vagy Perón rendszere is megvolt részletezett fajelmélet nélkül, a dél-koreai diktatúra is, a görög junta is, a Közép-Afrikai Császárság is, márpedig ezek széljobbos rendszerek. A Jobbik egyértelműen szélsőjobboldali politikai formáció.

ravenlord 2008.06.11. 00:19:24

A Jobbik hány százalékot kapott a legutóbbi választásokon? Hármat? Vagyis egy politikai szekta, olyan mint a Munkáspárt. Akkor meg minek vagytok úgy beszarva töle?

hamu 2008.06.11. 00:49:22

Az alábbi förmedvény a Jobbik nyíregyházi alelnökétől vagy mijétől származik. Tessék eldönteni, hogy ugyan mitől lenne burkolt ez a fajgyűlölet:

Kapcsolódó: Lipusz Zsolt: itt az őszinte válaszok ideje a holokamuról

Az ún. „gázkamrá”-nak befelé nyíló, a bolsevista vészkorszak idejéből a hazai szocreál korstílus világából ismert hétvégi házak idejéből megszokott ajtaja van, ráadásul üvegablakkal! Minden kedves olvasó fantáziájára bízom, hogy mennyire életszerű az a történet, miszerint ott embereket gázosítottak el. Ráadásul az amerikai specialista, Fred Leuchter által elvégzett vizsgálatok alapján az auschwitzi „gázkamrá”-k falán nem találtak cianidmaradványt. Ám Auschwitz kapcsán — ellentétben más magyar történelmi kérdésekkel, például a Rákóczi- szabadságharccal — nincsen helye a deheroizálásnak, mert ez tabutéma a mai cionista, „fősodrú” média megmondóembereinek kőbe vésett kinyilatkoztatása alapján! Sőt, Németországban és Ausztriában büntetőjogi felelősséggel tartozik azért valaki, ha egy történelmi kérdésről „eretnek” módon mer megnyilatkozni.

David Irvinget a magyar Lomnici-féle gazságszolgáltatási gyakorlaton is túltevő osztrák hatóságok lecsukták a semmiért! David Irving kapcsán nem ajvékolni kellene, hanem először is el kellene olvasni a műveit minden történésznek, jogásznak, ügyésznek és bírónak!! Például a drezdai holokausztról írott alapművét, amelyet kötelező olvasmánnyá kellene tenni minden bölcsészkaron Magyarországon és természetesen Ausztriában és Németországban!

A háborús bűnös, Drezdát aljas módon szétbombázó, s ott valóban „holokausztot” előidéző Churchill által romlásba döntött Nagy-Britannia légiereje által 1944 júniusában készített légi felvételek tanúsága alapján — amikor állítólag 600 ezer magyarországi zsidót gázosítottak el — az auschwitzi koncentrációs tábor területén emberek tömeges megsemmisítése nem folyt. Nincsenek az állítólagos gázkamrák előtt kígyózó embersorok, sem pedig kőszén vagy kokszhegyek, amelyek az — 1991-es módosítás utáni — 1.1 millió ember megsemmisítéséhez a krematóriumok fűtése okán szükségesek lettek volna. Továbbá hamuhegyek sincsenek, amelyek a tömeggyilkosság legfőbb tárgyi bizonyítékaiul szolgálhatnának!
Van viszont az 1965-ös, tehát az állítólagos rémségek elkövetése után kereken húsz esztendővel bekövetkezett frankfurti peren bemutatott, állítólagos egykori felvétel, amely azt ábrázolja, hogy embereket vagy talán kirakati gumifigurákat hajigáknak a tűzbe. A felvétel hitelességével mindössze annyi a gond, hogy akkoriban még nem léteztek mai kicsiny méretű kamerák, így életszerűtlen, hogy a dolgukat példásan ellátó német hatóságok beengedtek volna a tábor területére egy olyan embert, akinek két hónapnyi táborozáshoz szükséges poggyásza van.

A második világháború egy az aljas bűnöző gonosztevők által világunkra kényszerített hősies összecsapás volt. A zsidók „nemzeti mitológiá”-t csináltak belőle. Elég volt a holokauszt-vallásukból, az ószövetségi-talmudista, babonás hazugságaikból!

Lipusz Zsolt

MoogV 2008.06.11. 00:49:59

a Jobbik a MIEP-pel kozosen ert el 3%ot 2006-ban.
ma mar siman elerne azt egymaga is...

a(z akkor meg) Munkaspart neven futo gittegylet 1% alatt teljesitett azaz elesett a fincsi kozponti tamogatastol

ezen felul jelentos kulonbseg, h a Munkaspart sosem volt meghatarozo ero, egyszer sikerult majdnem bejutnia a parlamentbe de a polelit gyorsan 5%-ra emelte a kuszobot, 4,5-el nem is sikerult nekik, azota csak hanyatlottak lefele , mig a Jobbik szuletese ota csak erosodik ha ilyen utemben no a tamogatottsaga siman bemasirozik a parlamentbe 2010-ben (ha akkor lesznek a valasztasok)

ami mellesleg egyaltalan nem gond, aki csak a fajgyulolo arpadsavosokat latja bennuk es fosik mint a szarogalamb annak talan jobb is ha tudatlansagban eli eletet

meg kene nezni mit muvelnek a szelsojobb partok es a kulonbozo nemzeti gardak tolunk kicsit keletebbre... nah ott van ok parazni...

nalunk meg az emberek (=ciganyok) felnek mikor a Garda masirozik... (erdekes modon sosem ok nelkul szokott) arrol meg nem volt szo h a magyar lakossag a falvakban meneteles idejen furcsa modon nem az otthonaiban kushad mert fel, hanem kint van es tamogatja a Gardat... felni is szoktak, de azt inkabb akkor mikor ejjelente (es napkozben) reszeg ciganybandak garazdalkodnak... vagy csak siman lopnak, rongalnak

pestrol a szemellenzovel es atmosott aggyal konnyu ugatni, h "fajgyulolet, eroszakszervezet, szelsojobb"

aztan menni viktortotozni es fleto-blogot olvasni...

hamu 2008.06.11. 00:50:45

ravelord:

Ki a fene van túlük beszarva? Undorodni azért szabad? Mert azt vastagon megszolgálták.

Pala 2008.06.11. 00:58:14

Ezt a töméntelen ostobaságot! Egészen elképesztő!

Adva van egy párt, amely a diktatúra egyetlen pártjának utódszervezete. Adva van egy sor miniszter, miniszterelnök és egyéb politikus, aki komoly rangot töltött be a diktatúra idején. Legalább egyikük feltehetően részt vett az 1956-os vérontásban. (Ami legenyhébb esetben is egy Charles Zentai-ügy.) A Partizánszövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének jogelődje, az MSZP szövetségese pedig bizonyítottan részt vett az öldöklésben.

Ezzel szemben ott van a Jobbik nevű formáció, amelyről évek óta óbégatják a szerencsétlen lúzerek, hogy ilyen meg olyan szélsőséges, de eddig senki nem állt elő bármiféle konkrétummal. De még ha szélsőséges nézeteket is vallana, akkor is elmondható róla, hogy NEM TAPAD VÉR A KEZÉHEZ.

A szerencsétlen degeneráltakat persze ez nem érdekli, ahogy általában semmilyen tény.

hamu · http://f9th64 2008.06.11. 01:08:27

Palácska, betettem direkt neked is abszolút konkrétumot. Ha az neked nem szélsőséges, akkor csak azért, mert te is "magukfajta" vagy.

ravenlord 2008.06.11. 01:52:08

hamu,
természetesen nyugodtan undorodhatsz töle, én is nagyon sok mindentöl undorodom Magyarországon, de azért mégsem követelem hogy tiltsák be.

Manyizga (törölt) 2008.06.11. 07:30:27

Eggen... ha az 56-os zászlót (lyukkal a közepén) választaná a jobboldal, akkor meg a fehér terrortól óvná a népet a baloldal... :)

Bogyi · http://magyarbunozes.blog.hu 2008.06.11. 07:45:42

Hoppá! Debrecen fizetett önkormányzati sajtó bérdemagógjának megszokott csúsztatásai blogban is olvashatóak?!

states 2008.06.11. 08:04:43

madnez
Hát igen, az MSZP és az SZDSZ sem nyíltan magyargyűlölő, csak úgy burkoltan. Csak azokat a magyarokat gyűlölik, akik nem rájuk szavaznak. Az uszítást a határon túli magyarokkal szemben pedig egyáltalán nem is burkolják, a la natur. Lásd: 22 millió román beözönlése, elleszik előlünk a nyugdíjunkat. A Jobbik, akiket én személy szerint egyébként nem kedvelek, ennek tükrében egy konszolidált középpárt...

states 2008.06.11. 08:18:11

Ami az Árpád-sávos zászlót illeti, nincs a világon olyan zászló, aminek a nevében vagy az égisze ne követtek volna el gaztetteket. Ilyen alapon nyugodtan be lehetne tiltani az amerikai csillagos-sávost és az izraeli Dávid-csillagost is. Elég csak belenézni bármelyik amerikai westernbe, az indiánírtás legfontosabb kelléke az amerikai zászló volt. A Dávid-csillagos harcigépek pedig talán még egy éve sincs, hogy lemészároltak 1000 beyruti nőt és gyereket...

states 2008.06.11. 08:31:06

Ez pedig egy ma reggeli MTI-hír: "A Gázai övezetben meghalt egy kislány, két családtagja pedig megsebesült amikor eltalálta házukat egy izraeli harckocsilövedék." Pedig se egy nyilas, se egy Árpád-sávos zászló, se második világháború. Csak egy kis mezei gaztett, a la Dávid-csillag...

max 2008.06.11. 08:36:24

Kedves Ádám!

Nem a szimbólum pontos utánzása által válik egy adott közösség a káros eszmerendszer hordozójává, áldozatává, lásd pl. a horogkereszt és a fogaskerék szimbólumok eltérő megjelenése, de azonos jelentése.
Te mit szólnál hozzá, ha pl. kék színű ötágú csillag-jelképet viselő csoportok próbálnák terjeszteni a kommunista eszméket és ugyanezzel az érvrendszerrel akarnának mosakodni, mint amivel a neonyilasok jelenleg próbálkoznak.

szobatars 2008.06.11. 08:40:27

hamu

ha már tényekről beszélsz:

1978-ban voltam negyedik gimis. A történelemtankönyvben tényként szerepelt, hogy Auschwitz-ban 4 millió zsidót öltek meg.

ma tényként állítják, hogy összesen 1,1 millió embert öltek meg ott, köztük zsidókat.

Én nem hiszem, hogy a holokauszt lényege a számháború lenne. Épp olyan undorító egyetlen embert megölni a származása, vallása, bőrszíne, stb. miatt, mint ezreket.

Egy dologban azonban biztos vagyok, a "folyton változó tények" kizárólagosságának törvényi védelme egyedül a szélsőjobbnak kedvez, mert lehetővé teszi számukra, hogy azt mondhassák: Látjátok, még ebben is hazudnak!...

Persze elképzelhető, hogy akár ez is lehet a cél...

DT 2008.06.11. 10:21:26

MoogV:

mit művelnek a különböző szélsőjobb pártok más országokban?

megmondom: ugyanazt, mint a jobbik, a gárda, a 64vm, stb
és ellentétben a munkáspárttal, amely annyira marginális, amennyire csak lehet, ezáltal semmilyen szignifikáns hatást nem gyakorol egyéb baloldali pártok megítélésére, meggyőződésem, hogy ezek a szélsőjobboldali formációk igenis rontják a jobboldal hitelét

kaktusz 2008.06.11. 11:54:58

1. a szocik kormányozzanak már végre, ne csinálják a feszkót!
2. mindenki tudja mi a lényege az árpád-sávnak, ezt nem kell túlmagyarázni. az 1000 éves magyar történelemből 1000 féle méltó magyar szimbólumot választhatott volna a jobbik. miért nem tette? mert így legalább beszélünk róluk, egyébként meg kit érdekelne egy kis piszlicsáré idióta párt, amelynek a tagsága nem éppen túlképzett.
horogkereszt tetoválással a mellkasomon is mondhatnám hogy ez szvasztika és a vallásom miatt szükséges... nyilaskeresztre pedig ráfoghatnám hogy ez szent lászló jelképe... haha
a provokáció a lényeg kedves ádám!
a jobbik meg igenis szélsőjobb!

Nils H. (törölt) 2008.06.11. 14:50:09

Akkor már csak azt mondja meg valaki, hogy a Magyar Gárda miért vonult fel Tordason? Miért állt be az újonnan megválasztott nácinak öltözött igazgató mögé? Aki legjobb esetben (gyk ha nem is náci) is legalább egy balfék. Miért állt be mögé a nemnácinemrasszista Gárda és a Jobbik?

Mert hillerhavernak nem tetszik a dolog, ezért gyorsan megvédik?? Jah, kérem így jár aki nácinak öltözik "poénból". De miért áll be mögé a nemnáci Gárda, kérdezem újfent.
Illetve még egyszer megkérdezem: miért hasonlít a nemzeti őrsereg karszalagja a fenti (rejtvényed) ábrád bal oldalára? Vagy tán nem is hasonlít....