Ungarische Politologie

 2008.08.16. 01:56

Meg ne ijedjünk, a bejegyzésnek csak a címe német, mert épp ilyen kedvem volt, és az angoltól egyébként is kiver már a frász totál. Amúgy Bronstit győzködjük, hogy ne hagyja abba, mert nem szabad. Ezt most viszont kicsit félre. Olyan ingoványos talajra evezek most, amelyet eddig nem igazán, talán egyáltalán nem érintettem. Tjoco blogján fedeztem fel a múltkor egy érdekes bejegyzést. Mielőtt elkezdenétek olvasni ezt a posztot, javaslom, olvassátok el azt, ami ihlette ezt a bejegyzést. Röviden: az egyik szakmámról, a politológiáról, a politika tudományáról fogok itt most hosszasan észt osztani.

Anno, jó régen, még 2004-2005 körül, amikor végzős voltam a gimnáziumban, azzal a kérdéssel kerültem szembe, hogy merre tovább. Ismerősök jól tudják, már akkoris sokat fecsegtem a politikáról. Bár akkor még csak egy bizonyos szemszögből, a jobb szemem sarkából figyeltem, és értékeltem az eseményeket. Semmi esetre sem lehet azt az időszakot szakmázásnak mondani. Véletlenül sem. Hogy miért, később kiderül. De a lényeg, hogy foglalkoztatott. Hogy vajon miért tud ennyi ember egyszerre akkora *csúnya szó* lenni. Hogy mi miért történik. De nem értem be annyival, hogy simán politológiára menjek. Nem akartam bölcsész lenni. Remek lehetőség volt beadni a Közgáza, hivatalos nevén Corvinusra, beadni a jelentkezésemet politológus-közgazdász szakra. És nyertem, felvettek. Azóta oly sok minden megváltozott.

Azóta kiléptem a bizonyos Fidelitasból. Kitágult a világ, nem mondták meg, mi a jó, merre kell menni, mit kell csinálni. A magam ura lehettem. Legalábbis úgy gondolkodhattam,  és gondolkodhatom a mai napig, ahogy az nekem jól esett, esik. Objektíven. Szemlézve mindkét oldalt. Hogy mi a hibája, avagy erénye, sikere. Utóbbiból kevés van.

Aztán elindult ez a blog. Foglalkozott ez mindennel, és fog is még. De aztán rájöttem, hogy mi lehet ennek a sikere. Az, ha valami újat próbálunk nyújtani. A szakmában nagy neveket ismerünk csak, akik kizárólag országos ügyekkel foglalkoznak kutatásaik során. Olykor, megrendelésre készülhetnek belső használatra elemzések lokális szinten. Ellenben nem jellemzőek. És akkor jött a lényeg: próbáljuk meg elemezni azokat a történéseket, amelyek kis városunkban, Orosházán történnek. Mert hát tudjuk mind: izgalmasak, és sokszor felháborítóak. Ahogy a BEOL írta: rendkívül fura. És pont ettől izgalmas. mert kihívás.

Na de önfényezés után vágjunk bele. Jocó arról írt, hogy a politológus állandóan magyaráz, és ez idegesítő. Lehet. De védenem kell. Bár még nem vagyok a szakma tagja, csak jelöltje. De akkor is.

A politológusság egy hivatás. Egy hobbi, melyet élvezni lehet. De nem mindegy, milyen egy jó politológus. Nekem van példaképem a szakmából, ő pedig egyik tanárom, Török Gábor. Török Gábor az a valaki, aki valóban egy sikeres ember a szakmájában. Mert objektív.

Emlékszem, 2006-ban, amikor Tokajban voltam Fidelitas-táborban, egyik este vendégeskedett nálunk Karácsony Gergő és a Heti Válasz egyik szerkesztőjének (nem Borókai Gábor!) társaságában. Természetesen akkor a Fidesz választási esélyei is napirendre kerültek - vajon, miért!? - de aztán kicsit személyesebb kérdések is felmerültek, a kérdező Balogh Ákos Gergely, a Reakció főszekesztőjének szájából. Nevezetesen ekkor tudhattam meg, hogy egy ilyen objektív politológusnak is lehet véleménye, ami azt jelenti itt, hogy Török Gábor egy olyan pártot vár a mai napig is a Parlamentbe, amelyet nemzeti liberálisként lehet meghatározni. Érdekes, mi?

Na ekkor fordult velem nagyot a világ. Akkoriban de nagyon elutasítottuk a liberális szót. Teszem hozzá, ma sem szeretjük annyira, de elgondolkodtunk, hogy a liberális ma nem liberális. A klasszikus liberálist szeretjük, de nagyon, olykor gazdaságpolitikailag mértéken felül is kedveljük, de az SZDSZ-féle liberálist nem szeretjük, mert távolról sem az.

És akkor hogy hol is áll a magyar politológia? Nem ott, ahol lennie kellene. Pár hónapja készült egy interjú két hölgy (csoporttársaim) által vezetett blogon Gallai Sándorral. Tehát, amikor egy nemzetközileg is elismert kutató azt válaszolja egy kérdésre, hogy nincs jövője a magyar politológiának, igencsak nagy baj lehet, nemde!?

A magyar politológia, ahogy az Tjoco bejegyzéséből is kiolvasható, a béka segge alatt van. Mert nem elismert. Mert nem objektív. A magyar politológia vezető egyéniségeinek nagy százalékát be tudjuk skatulyázni. Bárki be tudja. Tanultam egyszer én olyat, még az alapjegyzetben volt szó a weberi objektivitásról (Max Weber szociológusról van szó). Ezt a weberi dolgot nagyon szeretem egyébként. A weberi objektivitás gyakorlatilag nem más, mint az az objektivitás, amely egy politológustól megkövetelhető, megkövetelendő. Lefordítva magyarra és XXI. századra: egy politológusra ne lehessen azt mondani, hogy kormányközeli politológus, avagy ellenzékhez közeli politológus. Onnantól nem politológus az ember, hanem valami más. Propagandista. Talán.

Nagyon sok ember, kutató, elemző munkáját elismerem. Ha sorrendet kellene állítani, első hely egyértelműen Török Gáboré. Alatta nem nagyon tudok olyat mondani, aki ne lenne köthető valamelyik párthoz, avagy ideológiához. Mert ott van például Stumpf István, aki a Századvég feje, de mégis kancelláriaminiszter volt. Ott van Navracsics Tibor, aki az ELTE-n oktat politológia alapszakosoknak politikatudomány alapkurzust (megjegyzem azt mondták, nagyon érdekesek az órák). De említsünk a másik oldalról is "szakembert": Kéri László, akitől kiver a frász.

Na kérem szépen, azért születhetnek ilyen vélemények. Mert amíg a szakma nagy nevei be vannak valahova skatulyázva akarva-akaratlanul, addig nem lesz presztízse a tudományunknak. A politika tudományának. Talán azt lehet mondani, hogyha ennek a tudománynak valakik presztízst adhatnak, akkor azok a csendben kutatgató tanárok, műhelyek. Mert nekik nincs akkora hangjuk a közéletben, csak a szakmában.

Hogy mi egy politológus feladata? Oly sok minden. Mondhatja nekem bárki, hogy ért hozzá. Sokszor én sem látom át teljesen, sőt nagy elemzések is bedőlhetnek, mert tévedni emberi dolog. De azt nem szabad kijelenteni markánsan, hogy felesleges az a sok szövegelés a TV-ben. Ti. én hajlamos vagyok követni azt a közgazdasági tételt, amely az aszimmetrikus információ tétele. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy minél kevésbé vagy informált, annál nagyobb az esélye annak, hogy olyan döntést hozol, amely messze áll a hatékonytól, bocs, a számodra megfelelőtől.

Ezt az egészet pedig én úgy fordítom le, hogyha a választókra minél gyengébben érvényesül az aszimmetrikus információ tétele, annál jobb döntést hozhatnak, amely ez esetben itt a választásokat jelenti. Na már most itt jön a képbe a politológus, mint elemző.

Képzeljük csak el, hogyha csak és kizárólag a pártok szövegeire, demagóg marhaságára, mondjuk ki: populizmusára hallgatnánk. Hát én minden bizonnyal hülyét kapnék, és inkább nem is szavaznék. Nos a politológus lehet az, aki ezt az egészet kicsit vissza tudja fogni. Amennyiben persze meghallgatjuk. Mert hiába, 10 millió emberből nem lehet 10 millió, aki rohadtul ért többek között például a politikai marketinghez, a kampánystratégiákhoz. Elhisszük, és bevesszük, vagy próbálunk racionálisan dönteni? Mert igen, bizony ám, a politológus többek között arra is jó, hogy véleményt formáljon azzal, amit mond, és közelebb vigyen minket egyfajta racionalitáshoz - természetesen a mondandóját vegyítve saját érzelmeinkkel.

És mielőtt azt hinnénk, hogy a politológusnak nem szabad, hogy legyenek politikai hovatartozással kapcsolatban érzelmei, álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el a weberi objektivitáson. E szerint a politológusnak csupán akkor kell objektívnek lennie, amikor a szakmájáról van szó. Amikor épp a TV-ben magyarázza azt, amit. Ellenben a magánéletében, baráti sörözések kapcsán bőven kifejtheti álláspontját, véleményét egy adott eseményről. Ugyanis ott már nem szakmai mivoltjában mutatkozik, hanem egyszerű magánemberként.

Viszont ha a kettő keveredik, akkor az van, amit már említettem. Szakma elismertsége a nullán. És ez baj. Mert ha valóban annyit érne ez a terület, amennyit gondol róla sok ember (magyarul semmit), akkor nyilván nem létezne Amerikában egy APSA, a világon egy IPSA, stb. Igencsak elismert nemzetközi műhelyek ezek. De nemcsak Magyarországon van meg a skatulya-csapda (hívjuk így)... Csak egy szösszenet: amikor meghallottam anno pár éve, hogy Kreml-barát politológusok... Az milyen politológus már? Leginkább benyalt...

Lassan végzem ezzel a posttal, mert ideje lenne. Én azt mondom, amit egy interjúalanyom mondott pár hónapja:

Én bízom benne, hogy Magyarországon a politológusi szakma egy 5-10 éven belül ugyanolyan elismert szakma lesz, mint például Amerikában, és hogy átalakul a magyar emberek tudata ezzel kapcsolatban, illetve megtanulják azt, hogy egy politikus és egy politológus mit csinál. Illetve hogy a gazdaság szereplői is egyre inkább látják, hogy a politológusokra és a politikai elemzőkre mekkora szükségük van. Tehát én mindenképpen jövőt jósolok ennek a szakmának. Az kérdés szerintem, hogy aki most politológusnak adja a fejét, neki még nagyon nehéz érvényesülnie a közéletben és a magánszektorban. De szerintem a magánszektorban nagyon sok lehetőség van.

Nos, hát érdeklődve várjuk, hogy 5-10 év múlva hol fog tartani a szakma. Én azért bebiztosítom magam, nehogy ne tudjak elhelyezkedni a szakmában. Magyarul számvitelt is csinálom. A kettő ég és föld, de valamiből meg kell majd élni.

Addig is a végére egy interjú Török Gáborral és Lánczi Andrással. Kicsit Corvinusos, de mégis jó és érdekes. Fogyasszátok!

Címkék: politika politológia

A bejegyzés trackback címe:

https://railadam.blog.hu/api/trackback/id/tr3618170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.